UUID/GUID létrehozása
Az univerzálisan egyedi azonosítót (UUID), más néven globálisan egyedi azonosítót (GUID), széles körben használják számítógépes rendszerekben.
Ez egy 128 bites kód, amelyet a rendszer a változók és állandók alapján állít elő: aktuális idő, MAC-cím, SHA-1 hash, MD5 névtér. Az UUID generálásának végeredménye, amelyet kötőjelekkel elválasztott, 32 karakterből álló alfanumerikus kódként jelenít meg, önkényesnek tűnhet, valójában azonban összetett számítások eredménye. A számítógép tehát nem „talál fel” egy kódot, hanem meghatározott technikai mennyiségekből alakítja ki, amelyek adott időpontban relevánsak.
Annak a valószínűsége, hogy ugyanazt az UUID-t két különböző számítógépen különböző időpontokban állítják elő, nullára hajlamos, ami lehetővé teszi a kapott kódok pont/helyi adatazonosításhoz történő használatát a koordinációs központra való hivatkozás nélkül. Ma az UUID/GUID mindenütt jelen van az online és offline hálózatokban is, és nemcsak a globális internetes térben működik hatékonyan, hanem az önálló számítógépes rendszerekben is.
UUID előzmények
A 128 bites UUID kódokat először az Apollo Computer amerikai cég használta az 1980-as években. A Domain/OS-ben használt egyszerűbb, 64 bites kódokon alapultak, és széles körben elterjedtek az Open Software Foundation számítási környezetben.
Az első Windows platformok megjelenésével a globálisan egyedi azonosító általánossá és szabványossá vált. A Microsoft átvette az Apollo Computer DCE-tervét, és az URN névteret az RFC 4122-ben regisztrálta. 2005-ben az IETF ez utóbbit javasolta új szabványnak, az UUID-t pedig szabványosították az ITU-n belül.
2002 elején rendszerteljesítmény-problémákat észleltek, amikor UUID-ket használtak elsődleges kulcsként a helyi adatbázisokban. Ezeket a 4-es verzióban egy nem véletlenszerű utótag hozzáadásával javították ki a számítógép rendszerideje alapján. Az úgynevezett COMB (Combined GUID Time Identifier) megközelítés növelte a kódduplikáció kockázatát, ugyanakkor jelentősen javította a teljesítményt a Microsoft SQL Serverrel végzett munka során.
Az informatikai technológiák fejlődésével az univerzális egyedi azonosító megszűnt rendkívül speciális technikai eszköz lenni, ma már mindenki használhatja. A generált kódok ismétlődési valószínűsége nem egyenlő nullával, hanem arra hajlik, és bármilyen digitális információ beazonosítható általuk, ami után az ismétlődés minimális kockázatával egyetlen adattömbbe egyesíthető.
UUID előnyei
A globális egyedi kódok generátorai nem igényelnek központosított adategyeztetést/szinkronizálást, és minden felhasználó számára szabadon elérhetők. Az UUID fő előnyei a következők:
- Minimális a kódok ütközésének (ismétlődésének) kockázata. A tömeges használat ellenére az ismétlődés valószínűsége nulla.
- Lehetőség különböző adattömbök összekapcsolására az UUID-k elsődleges (egyedi) kulcsként történő használatával.
- Az adatok egyszerűsített elosztása több szétszórt szerver között.
- Kódok offline generálása.
Az xxxxxxxx-xxxx-Mxxx-Nxxx-xxxxxxxxxxxx formátumban írt egyedi azonosító kódok lehetővé teszik a szétszórt rendszerek számára, hogy egyetlen adatközpontból koordináció nélkül ismerjék fel az információkat: a hibák/ismétlések csaknem nulla valószínűsége mellett. Ez a funkció, valamint a könnyű használhatóság és a számítógép teljesítményével szemben támasztott kis követelmények miatt az UUID igényes és nélkülözhetetlen a legkülönbözőbb IT-ágazatokban és autonóm számítástechnikai rendszerekben.
